Többször mondtam, hogy hosszú éveken keresztül éltünk egymás mellett a levendula és én. Valahogy nem volt szükségünk egymásra. Se neki, se nekem.
De néhány éve fordult a kocka, már el sem tudjuk képzelni az életet egymás nélkül.
Mindent elkövettem, hogy legyen saját virágom. Ültettem kékek, lilát, fehéret, rózsaszínt. Gondoztam, metszegettem, de nem maradt meg egyik sem. Persze, mert nálam nem jó a talaj, a hely, nem jók a körülmények.
Így még mindig nincs saját virágom, de van egy drága szomszédom, aki némi metszésért cserébe rám bízza a termést.
Ez elment vadászni.
Ez meglőtte.
Hazavitte.
Megszárította.
Kihímezte, megtöltötte.
És a következő vásárban kiteszi az asztalra.
3 megjegyzés:
szépek! és nagyon szeretem én is.
Én se szüreteltem még levendulát... pedig terem nálunk is, csak valahogy nem mertem hozzá nyúlni. De majd jövőre lehet megpróbálom én is :o)
A szívek gyönyörűek!!!
Hoppá! :)
Ennyi levendulám nekem nincs, de egy szívnyit én is összehoztam :)
Szuperek a Tieid!
Megjegyzés küldése