Mozgalmas december

Mondhatom, hogy mozgalmasra sikeredett a december. Voltam céges ajándék, voltam "címlaplány" és eljutottam a határon túlra is. Az igazat megvallva szinte ki sem dugtam az orrom a lakásból. Nappal a postán dolgoztam, éjszaka pedig itthon. Mégis ennyi izgalmas dolog történt a ...szívvel és cérnával...háza táján. 

Az egész ott kezdődött, hogy levélben felkért a Megye, (érts Békés megye képviselő testülete, azon belül, aki a helyi és megyei kézműveseket koordinálja, rendezvényeket szervez és ezekről tájékoztat, meghív és így tovább) hogy csatlakozzam a virtuális adventi vásárhoz. Így szeretne minden megyei kézművest kárpótolni, hogy a szeptemberi Megye-nap nem a várákozásnak megfelelően sikerült. Persze, hogy örömmel csatlakoztam, hiszen rendezvény hiányában minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy a karácsonyi illatszívek új otthonra találjanak.  

Ezzel párhuzamosan a saját oldalamon albumokra rendeztem a portékáimat és megosztásokkal igyekeztem minél több látogatót odacsalogatni. Így talált rám egy helyi könyvelő iroda, ahol az én szívecskéim a karácsonyi meglepetések. Nagy örömmel és lendülettel ugortam neki a feladatnak. Ahogy ezzel készen lettem, azt vettem észre, hogy egyik felkérés követi a másikat, és szépen sorba jönnek a megrendelések. Ebben a sűrű, varrással teli időszakban csengetett az OrosCafe, hogy láttak a Megye oldalán, és tök érdekesnek találják, hogy engem nagyon sokan ismernek a városban, de nem erről az oldalamról. Mit szólnék hozzá, ha egy pár fénykép és néhány gondolat megjelenne rólam és a kis vállalkozásomról. Így lettem "címlaplány"

Itt a teljes cikk.

A cikk megjelenése után nagyon sok gratulációt, figyelmet kaptam én is és a termékeim is. Nem is sikerülhetett volna jobban. 

Az utolsó megrendelések egyike az volt, hogy három kislány részére kértek ajándékokat. Békés megyei közgyűlés részéről küldték ki, más kézműves ajándékokkal együtt Hargita megyébe. Így jutottam el a határon túlra is. 

 Sok-sok fénykép, hogy miket is készítettem decemberben. 

Nagyon boldog vagyok, és megköszöntem a varrógépeimnek az áldozatos munkát. És megköszöntem a családomnak a türelmüket, és hogy mindenben támogattak. És Nektek is megköszönöm, hogy szántatok rám pár percet és elnézitek azt, hogy csak nagyon ritkán írok. 

Korcsolya

 Nem emlékszem pontosan, hogy kicsi gyerekként mi is akartam lenni, ha felnőtt leszek. De egy biztos, hogy Regőczy Krisztina és Sallai András, így együtt szerepelt a listán. 

Érdekes, mert a nálam idősebbek olyan sokat mesélnek arról, hogy a városunkban gyerekként mikor és hol tanultak meg korcsolyázni. Ki volt, akinek volt korcsolyája, amit láncban egymásnak adogatva használtak. A daráló malom előtt micsoda csúszkálások mentek. Ki alatt szakadt be a jég, ki merre szaladt. A mostani buszmegálló helyén is volt egy malom-tó, ahol az elhasznált víz összegyűlt. Erről időnként még fénykép is kering a neten. 

De én és a korosztályom már ezekből kimaradt. Nem nagyon emlékszem olyanra, hogy korcsolya pálya, vagy valami befagyott vízfelület, mint lehetőség. Még arra sem, hogy a Gyopárosi-tó befagyott, pedig akkor régen még hidegebb telek voltak.

Szóval ez sokáig kimaradt az életemből. Mint valami mágikus csodára, mint valami varázslatra úgy vágytam korcsolyázni. 

Középiskolás koromban Szarvason, a Holt-Kőrösön volt először korcsolya  a lábamon. Imádtam, pedig az elején estem és keltem, vagy inkább feküdtem a jégen. A kék és zöld foltok és a sajgó fenekem ellenére a mai napig egy édes emlék. És a mai napig szeretek fenn lenni a jégen. Sajnos csak ritkán van rá lehetőségünk. Szentesre járunk korcsolyázni, vagy ha nagy ritkán befagy a Gyopárosi tó.

Bízom benne, hogy hamarosan újra felhúzhatom a korcsolyámat.