2011. március 25., péntek

Tutorial: textil-tálka útmutató


Íme a mézes-madzag, avagy aki ügyes annak ilyen lesz a végeredmény!
Hozzávalók: anyag a hátlapnak, anyag a bélésnek, vatelin, táskamerevítő, kb. 120 cm szalag.
(jelen esetben nyers vászon, és mintás pamut-polieszter)
Én így csinálom:
először kiszabok a hátlapból és a mintás bélésből is egy-egy 30X30 négyzetetet, majd a sarkaiból kivágok 7X7 centit. Így van két keresztem. ( mivel tudtam, hogy nem egy darab elkészítésére kell berendezkednem, készítettem papírból egy sablont)


Színt a színével összefordítva, talpszél mentén összevarrom, de egy oldalát nyitva hagyom, itt fogom kifordítani. Ha ezzel készen vagyok, a belső sarkoknál becsipkedem, a külső sarkokat lecsípem, kifordítom, vasalom.


Jöhet a töltelék: bő egy centivel kisebb, szintén kereszt alakot kiszabok a vatelinből és a táskamerevítőből is.


Betöltöm úgy, hogy a vatelin kerül felülre, de belülre. Majd ismét megkínálom forró vasalóval, de nem cél a vatelin összesütése. A nyitva hagyott részt szépen eligazgatom, az elsőnél lelkesen összeférceltem, mostmár csak levasalom. Nem kell összevarrni, mert a szalag felvarrásával ezt letudom.

Jöhet a cicoma: vágok négy olyan hosszú szalagot, mint a kereszt. (hogy ne kelljen annyit mérni)
A szalag végeit megmutatom a nyílt lángnak, cigisek előnyben, de nem cél a lakás felgyújtása.


Az egyik darab szalagot ráigazítom a kereszt egyik oldalára, hogy a vége a másik oldal vonaláig érjen, felvarrom.


A következő szalagot úgy igazítom oda, hogy az előzőig érjen.

Majd a közepén kirajzolódó négyzetet körbevarrom, itt hajlik fel az oldala.


Ha érthető volt, amit eddig összezagyváltam, akkor ez a végeredmény.



Utolsó lépés a szalagokat összekötöm.




Jó munkát mindenkinek!

13 megjegyzés:

nöné írta...

Minden kristálytiszta és világos! Csakhogy nálam ott halt meg a dolog, amikor a töltelékkel megkínáljuk a keresztet:o) Ezt esetleg úgy nem lehet, hogy a tölteléket a két kereszt közé téve minden megkínálni egy kis cérnával?

nöné írta...

Na, már fejben meg is varrtam, és rájöttem, hogy a nönésített verzió nem jó, mert a kivágott 7x7 cm-es darabok helyén tátongó lik nem lesz szépen eldolgozva:o((( Brühühü, juszt is nekiesek a jövő héten!

Névtelen írta...

Itt is köszönöm :)
Előbb vagy utóbb nekifogok én is :)

Jutka írta...

Már nem csak gondolatban segítesz a varrásnál ha nem valós útmutatót is adsz.
Köszönöm szépen hamarosan kipróbálom, így leírva és a képeket nézve olyan egyszerűnek látszik, de ismerve magam ....:(

Rita írta...

Teljesen érthető és világos!!! Bizonyíték rá az, hogy nekem is sikerült megvarrnom :) S egyúttal megragadom az alkalmat, hogy Eszter játéka kapcsán küldjek egy jó szót, újra megköszönve nemcsak a mutizást, de a tanítást is!

Timi írta...

Szuper ez a leírás!!! És valóban működik :o)!
Köszi még egyszer :o))!!!

yoen írta...

Amanda, én is köszönöm! Előjegyeztem magamnak a példa-képek közé:)

Gabella írta...

Na! Ez már tényleg DOBOZ! :)

Mellesleg ez a hozzászólás egy pontot ér neked Eszter "Egy jó szó" játékában!

(Mert szeretek nálad olvasgatni!)

erikastyle írta...

Nagyon jó!!! Végre én is eltudom készíteni! Nagyon ügyes vagy! Szia! ErikaStyle

gromine írta...

Köszi szépen, ezt az aprólékos leírást.

Olyan jó Nálad nézelődni, és ezért szeretnék küldeni egy "jó szó".
http://eszterszappan.blogspot.com/2011/03/egy-jo-szo-jatek.html

erikastyle írta...

Kedves Amanda! van egy meglepim a számodra, tőlem. Kérlek fogad el és nézz be hozzá érte. Köszi! Szia! Erika

F.Gina írta...

Nagyon helyeske :)) Én régen vékony szivacsot tettem bele, annak is szuper a tartása :))

Amanda írta...

Örülök, ha már egy valaki ez alapján belevág, megérte. Tudom, nem egy nagy durranás, de jól bevált és kipróbált leírás.
Gina, köszi a tippet, igaz nálad már olyan sok okosságot találtam a bélelésre. A mobiltokod óta nyitott szemmel járok...