2011. július 17., vasárnap

Barbie pulcsi, -nadrág; leírással.

Minden modell négyes zoknitűvel készült. Az ok egyszerű, így nem kellett a megtekeredő damillal is bajlódnom, és nincs vékonyabb zoknitűm. A fonalakat is ehhez a tűmérethez válogattam.

Pulcsi: fentről le. A rövid újjú 30 szemmel indul, a hosszú újjú 40 szemmel, két darabban.
Így kötünk 5 cm-t, olyan 10-12 sor, majd a két szélén leláncolunk annyi szemet, hogy középen 14 szem maradjon. Ezzel kötünk a kívánt hosszig, majd két sor lustával zárunk.
Majd ugyanígy mégegyszer. A pulcsi két részét összehorguljuk, csónak nyakkivágással.

Nadrág: lentről fel, először két darabban, majd az ülepétől egyben, hátul egy gombbal záródik.
Kezdés 14 szemre, egy sor lusta, majd harisnya kötéssel folytatjuk. Mindkét szélén 12 soronként 1-1 szemet szaporítunk, így kötünk 40 sorig (ha bokorugrót szeretnék, akkor addig ameddig) Félretesszük és következik a másik szára. Majd a két szárát egy tűre szedjük és együtt kötjük a 40 szemet, 6-8 soron át.
A következő sima sorban egy szemet lekötünk, kettőt összekötünk.
A következő sima sorban a maradék szemet párosával összekötjük, következő sor fordított és a megmaradt szemeket leláncoljuk.
Összehorgoljuk a nadrág két szárát. Az ülepénél  a nyílás egyik szélén elindulunk és horgolunk (nem tudom milyen szemmel, elég egyedi ahogy én horgolok) körbe a derekán is, majd a nyílás másik felén a derékrésznél kialakítunk egy gomblyukat, és horgolunk tovább az ülepéig. Felvarrjuk a gombot és már kész is.

(folyt. köv.)

7 megjegyzés:

Gabella írta...

Mi az a bokorugró? :D

Irenka írta...

Szuper vagy, nagyon-nagyon köszönöm!

Amanda írta...

Folytatása megérkezett.
Bokorugró hát amiben úgy ugrod át a bokrot, hogy nem akad be a nadrágod szára.

Gabella írta...

Ja! :D

BéBé írta...

Kedves Blogíró!

Nagyon-nagyon örülök, hogy rátaláltam a blogodra!
Karácsonyra szeretném meglepni egy kedves ismerősömet-illetve a kislányát-babaruhákkal, de nem tudtam, hogyan is kezdjek neki. Köszönet a munkádért, hogy a leírásaiddal irányt mutatsz másoknak!
Remélem,hogy amit készítek sikerül annyira, hogy örömet okozhassak egy szegény család gyermekének, akinek nincsenek játékai :(
További jó munkát kívánok neked!
Üdvözlettel: B. Anikó
bakancs72@gmail.com

BéBé írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
BéBé írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.