2019. június 2., vasárnap

Gyereknapra

Már többször írtam róla, hogy elkezdtem vásározni.  Elsősorban helyi rendezvényeken vagyok jelen. De a régebbi időkből maradt néhány vidéki rendezvény is, ahová a társaság, a hangulat miatt nagyon szívesen megyek. Megszerettem ezt az "életformát",  imádok  készülni, összepakolni, elmenni, de még jobban imádok onnan hazajönni.  Vannak jó és vannak még jobb rendezvények. Vannak nagyon jól megszervezett és vannak csapnivaló szervezéssel döcögő vásárok. Időközben válogatós lettem. Van amihez ragaszkodom,  amikor mindent megteszek azért, hogy ott lehessek, és van amikor azért vagyok boldog, mert oda nem hívnak többé. Örülök, hogy már nem csak a fióknak varrok és tervezek, mert egyre többen vannak azok, akiknek tetszik, amit csinálok. 
Még mindig szerelemből varrok, még mindig nem készítek megrendelésre. Nem szeretem, ha a muszály ott lebeg a fejem fölött. Így azt csinálom, és akkor amikor időm engedi és kedvem tartja. Persze, azért a muszály így is itt lebeg a fejem fölött, mert maximalista vagyok, amit egy-egy rendezvényre eltervezek, annak meg kell lennie.
 És valami mindig a háttérbe szorul. Háttérbe szorultok Ti, a blogos barátaim, blogos ismeretségeim. Ebben a Fb is ludas, mert ott hamarabb jelen van az ember, egy-két fénykép, egy-két megosztás, kedvelés és már mindenki tud mindent. Sajnos örök igazság lett, hogy ami nincs fenn, az meg sem történt. Ott én is aktív vagyok. Oda gyakrabban teszek fel képet, ott gyakrabban szólők és ott gyakrabban kedvelek. Ott gyakrabban köszöntök, amivel mindent letudtam és már a barátaimnak is egyre ritkábban, és egyre lassabban  készítek ajándékokat. Mert az én időm is véges. Amit készítek, azt a következő rendezvényen kiteszem az asztalra és ha szerencsém van el is adja saját magát.
Mint ezek a gyereknapra készült táskák és füzetek. 
Ennek a készletnek a Fb-n a Pöttyös Panni nevet adtam. Mert a Pöttyös Pannik köztünk vannak. Teljesen véletlenü egy Panni nevú kislány kapja, az oviban töltött évek emlékére. 















Ha akarom, ha nem én is változom a divattal együtt. Már régen nem a manók, macik vagy a baglyok a menők. Ezért nálam is lapul néhány unikornisos filc, amivel nagyon könnyű egy-egy táskát vagy füzetet divatossá tenni. 










2 megjegyzés:

csipike írta...

Nagyon aranyos minták, ügyes vagy! :-)

Timi írta...

Nekem is nagyon tetszenek az alkotásaid és teljesen igazad van, hogy nem akarsz megrendelésre dolgozni! Akkor valóban elszállna az alkotás öröme...