2020. április 2., csütörtök

Rózsaszín tavasz

Húsvétra fel! cím alatt megnyílt a virtuális várásom a fb-n. 
Mára már a tőlem megszokott formában pakolom ki a portékáimat. Karácsony előtt a munkám miatt  nem jutok el egyetlen adventi vagy karácsonyi vásárba sem. Most pedig a kialakult helyzett miatt nincs egyetlen vásár sem. 
 Az élet nem áll meg, mindig lesz holnap....közhelyek helyett:

Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy.

Napok igen érdekesen telnek. Az otthontanulást nem nekünk való. Ezt már az elején is tudtam, nem azért mert ismeretlen, új dolog, ebbe is bele lehet jönni. Hanem azért, mert ismerem a gyerekeim. 
A kisgimist nem féltem. Ahogy elkezdte a gimit egyik napról a másikra önálló lett, maga intézi a dolgait. Tanul, és nagyon jól tanul. Most éppen DSD német nyelv-vizságra készül. A felfételit megírta, beleszerelmesedett a biológia-kémai szakba. Most az eredményt várjuk. Neki vannak online órái. Online barátnőzik, együtt moziznak. Igaz, hogy pár utcára egymástól, egy így is egész nap együtt vannak. 
Ám a kisfiam, aki ötödikes kemény dió. Ő és a tanulás, a házi feladat két külön univerzum. Érdekes módon nagy mennyiségű ismeretanyaggal rendelkezik, ezt élőbeszédből, órai magyarázatból szedte össze. Nagyon szépen, választékosan beszél. Persze jó néhányszor elolvastatta velem: Janikovszky Éva Felejj szépen, ha kérdeznek könyvét. De ha önmagának, egyedül kell minden ismeretanyagot összeszedni, ...szerintem nem is folytatom. Három hete csak e körül forog a világ

Aztán itt van még a maszk kérdés is. Nem az a kérdés, hogy jó-e vagy sem. Nem is az, hogy kell-e otthon varrni vagy sem. Hanem az, hogy akik eddig a varrógépet csak dísztárgynak hitték elkezdtek a konyhaasztalon szabni és varrni. Még ezzel sem lenne  semmi gond. De amikor azt látom, hogy mindenfelé árulják ezeket a maszkokat és kikiálltják magukat világmegváltónak és olyan áron teszik mindezt...hát nem is tudom. Ha nagyon őszinte lennék, valószínű, hogy holnap már nem olvasnátok engem. 
Persze én is varrok arcmaszkot. A munkahelymen kértek meg. A posta igyekszik a dolgozóit, főleg a kézbesítőit megfelelő felszereléssel ellátni, de mivel iszony mennyiségről van szó, nem jut mindenhová és nem jut elég.  Összedobtuk az anyagot, a gumit, a munkát. Nekem a varrás jutott. Nincsenek elvárások, semmi sem kötelező, nincsenek hangzatos posztok a neten, csak csendben tesszük a dolgunkat. Meggyőződésből, vagy ez a mai napi jó cselekedt. 

Nemrég azt olvastam egyik nagyon kedves valóságos és blogos ismerősömnél, hogy jó lenne, ha többet jönnék és többet mutatnék magamból. Hát most jöttem is, írtam is, hoztam is. 
És most sorra beköszönök a blog-barátnőkhöz...nem megyek haza némán, ahogy szoktam. 
























2 megjegyzés:

Leki-Rita írta...

Nagyon szépek a szívek ♥.
Sok minden elmarad vagy átalakul mostanság...
Nem könnyű az otthontanlás sem. Szerencsére Ádám már önjáró, de a szobából kiszűrődő hangokból hallom, hogy nem egyszerű. Kész szerencse, hogy végül nem döntött az előrehozott érettségi mellett angolból...

csipike írta...

Mi a kollégákkal próbálunk pozitívak lenni, tegnap is jókat nevettünk. Most hogy több időm van, én is elkezdtem hímezni, meg főzni, az olvasás alap.
Aranyosak a nyuszis termékeid! :-)
A kollégáidnak vagány mintás maszkokat kellene varrni, hogy feldobjátok az ügyfelek hangulatát! :-)