2010. július 31., szombat

Pónitorta


Ezt a bejegyzést lányos anyák, pontosabban a pónis-lányos anyák figyelmébe ajánlom.
Nem árt vigyázni, mert ezek támadnak. Ahová egy póni beteszi a lábát, mert hagyjuk, hogy betegye, ott szépen lassan egy ménes kezd körvonalazódni. Hát igen, imádott lánygyermekünk többedmagával tér nyugovóra minden este. És azokat lefekvés előtt illik leleltározni, mert olyan nem fordulhat elő, hogy valamely műanyagdarab a padlón éjszakázzon. Teljes életet élnek, mesét néznek, bújócskáznak és még születésnapjuk is van. Az egyik jószágnak ma van a születésnapja és persze a születésnaphoz hozzá tartozik a torta. Tehát ötévesem megkért, hogy gyártsak az ünnepelnek egy tortát.

Az egész művelet nem tartott tovább negyed óránál, amiből tizenkét perc volt a maradék-anyagos kiborítása, keresgélés és visszapakolása.
Hozzávalók:
két, egyenként 6X40 cm-s polár csík.
némi maradék csipke, gyöngy, gomb
tű, cérna, olló.
Elkészítése:
a polár csíkokat hosszanti irányban félbehajtom, egymásra fektetem és összetekerem,
a belsőből levágok egy kicsit, a külsőt visszahajtom és leöltögetem,
a maradék csipkét körbe ráöltöm,
a tetejét tetszőlegesen díszítem.

Édesszájú felnőttek, esetleg fiús anyukát tűpárnaként is használhatják!

7 megjegyzés:

nöné írta...

Igazán ötletes!

Kormica írta...

Micsoda ötlet!
Nélunk is egész póniménes tanyázik.... és persze egy városnyi Barbie... :) Úgyhogy nagy hasznát veszem az ötletednek, köszi :)

Irenka írta...

Fantasztikus vagy! A kislányod biztosan örül, hogy ilyen klassz anyukája van :).

Berry írta...

Én is pónis-lányos anyuka vagyok. Az egyik pónibarát itt áll mellettem és üzeni: "Milyen jó!!! Milyen jó, hogy vannak mééég póni rajongók!" Üdvözöljük az 5 évesedet! :)))

Amanda írta...

Lánykák, köszönöm! Bezsebelem a dicséretek! Mivel a póni irigy egy népség, nem tudnak megosztozni, még néhányat kell készítenem. Persze, pikk-pakk készen van, inkább előpakolni tart sokáig.
Berry: nálunk mindennapos mondat,"anya ez meg ez jó lenne a póniknak!" És van már hálózsák, párna, paplan, matrac, mivel többféle méretű pónink van, ezek a holmik több méretben készültek. Majd egyszer, ha teljesen ráhangolódtam elkészítem a textil-ház Amandás változatát. A tervek készen, anyagbeszerzés folyamatban, de még nem jött el az ideje.

Ili írta...

Fantasztikus a tortád. Milyen jó, hogy van aki inspiráljon!!!

Csilla írta...

Ötletes és jót mulattam a bejegyzésen. Nálunk is van 3 póni, bár még nincs függőség, de én az lánykám még csak 3 lesz, majd visszatérünk a témára mikor megkezdi az ovit és másoknál lát ezt-azt... :)