2010. május 2., vasárnap

Csak egy Anya?

Csak egy Anya?
Egy nőtől, aki éppen a jogosítványát akarta megújítani a megyei hivatalbana hivatalnok hölgy megkérdezte, hogy mi a foglalkozása.A nő hezitált, nem igazán tudta, hogyan határozza meg a munkáját.
- Úgy értem -magyarázta a hivatalnok- van munkája, vagy csak ...?
- Persze, hogy van munkám- csattant fel a nő, "Anya vagyok."
- Az anyaság nem számít foglalkozásnak, a háztartásbeli a megfelelő szó -hangsúlyozta a hivatalnok.
Egészen addig a napig nem is jutott eszembe a történet, amíg egyszercsak ugyanebbe a szituációba nem kerültem a polgármesteri hivatalban. A hivatalnok láthatóan egy karrierista hölgy volt, kiegyensúlyozott, hatékony és megszállottja az olyan fontosnak hangzó címeknek, mint:"Hivatali Vallató" vagy ''Városi Nyilvántartó".
- ''Mi a foglalkozása?"-kérdezte.
Mi késztetett rá, hogy ezt válaszoljam, nem tudom, csak úgy kibuktak belőlema szavak.
- ''Tudományos munkatárs vagyok a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatokterületén.''
A hivatalnok megdermedt, a golyóstoll megállt a kezébenés úgy nézett rám, mint aki rosszul hall. Megismételtem lassan, kihangsúlyozva a fontos szavakat. Majd csodálattal néztem, amint a kijelentésemet fekete nyomtatott betűkkel a hivatalos nyomtatványra írta.
- ''Megkérdezhetem,"-kezdte a hivatalnok érdeklődéssel-"Pontosan mit csinál ezen a területen?"
Hűvösen, minden izgatottság nélkül a hangomban, hallottam magam válaszolni:
- "Továbbképző kutatómunkát végzek, (amit az anyák nem)laboratóriumban és terepen, (általában úgy mondom a házban és a házon kívül). A főnökömnek dolgozom (az Úrnak elsősorban, aztán az egész családnak), szereztem már négy elismerést (mind lány).Természetesen ez a munka az egyik legelhivatottabb a földön, (akar valaki ellentmondani?)és gyakran napi 14 órát dolgozom (a 24 közelebb áll a valósághoz). De a munkám több kihívást tartogat, mint a legtöbb átlagos karrier és az elismerés sokkal kielégítőbb, mint pusztán a pénz.''
A hivatalnok egyre növekvő elismeréssel töltötte ki a nyomtatványomat, felállt és személyesen kísért az ajtóhoz. Amint ráhajtottam a kocsifelhajtónkra, a csodálatos új karrieremben elmerülve, szaladtak elém a laborasszisztenseim: 13, 7 és 3 évesek. Az emeletről hallottam a gyermekfejlődési programunk új kísérleti modelljét (6 hónapos kisbabánkat), amint egy új hangmintát tesztelt.
Úgy éreztem, csapást mértem a bürokráciára! Úgy tűntem fel előttük, mint aki sokkal előkelőbb és nélkülözhetetlenebb az emberiség számára, mint "csak egy másik Anya''.Anyaság! Micsoda nagyszerű karrier!Különösen, ha egy cím is van az ajtón. Akkor a Nagymamák "Vezető tudományos munkatársak a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatokterületén '',és a Dédnagymamák ''Ügyvezető tudományos munkatársak"? Szerintem igen!!! És hiszem, hogy a nagynénik "Tudományos munkatárs-helyettesek"

4 megjegyzés:

Kriszta írta...

Jaj, ez nagyon szép volt, köszönöm szépen :)

Bebi írta...

Nagyon IGAZ!!!!!

Anita írta...

Hát ez eszméletlenül jó volt...micsoda lélekjelenléted volt! Elismerésem!!!

Amanda írta...

Anita!
Köszönöm a szereplő anyuka nevében. Nem velem történt. Én emilben kaptam, még néhány vicces történettel együtt.